2012. november 9., péntek

Csúcson a Samsung

„A második negyedév hőse a Samsung” – mondta Francisco Jeronimo, az IDC piackutató vállalat elemzője. Ekkor még csak második helyen állt az Apple mögött, azt viszont már ekkor lehetett látni, hogy e két piacvezető cég a harmadik és negyedik negyedévben egyre jobban kiszorítja a konkurenciát.

 

A siker

Nemrégiben, az év harmadik negyedévéről nyilatkozott a Samsung Electronics, mely szerint rekordnagyságú negyedéves nyereségre tett szert, így a bevételek alapján a világ vezető technológiai vállalatává vált. A cég adózott eredménye 91 százalékkal, mintegy 6 milliárd dollárra nőtt.

Szintén a Samsung sikereiről számolt be az IDC piackutató cég Mobile Phone Tracker nevű felmérése: A Samsung toronymagasan vezeti a mobilpiacot, mind az okostelefonok, mind az összes telefon terén.
 
Ennek a látványos eredménynek egyik oka az okostelefonok eladásának bővülése. Bár a cég nem közölt adatokat a harmadik negyedéves eladásairól, az IDC szerint 56,3 millió okostelefont értékesített, megelőzve ezzel legnagyobb riválisát, az Apple-t.

 

Az okostelefon-piac

Napjainkra hatalmas méreteket öltött az okostelefon-piac, az eladott darabszámot mintegy 179 millióra becsülik. Ez év harmadik negyedévében 45,3 százalékkal több okostelefon fogyott, mint 2011 hasonló időszakában.

Ezt a piaci keresletet kihasználva sikerült a Samsungnak a piacvezető szerepet elérnie. A koreai cég a negyedév lezártával 56,3 millió eladott okostelefonról számolhatott be, ami majdnem a piac egyharmadát tette ki (31,3%), saját eladott telefonjai közül pedig már több, mint a fele „okos”.


A Samsung széles választékának köszönheti népszerűségét a mobilpiacon, náluk mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbb telefont, legyen az „okos” vagy egyszerűbb. Legnépszerűbb modelljei a Galaxy család tagjai, ezen belül is a Galaxy S II és III.

Nagy riválisa, az Apple is hozta a formáját, a szeptemberben piacra kerülő iPhone 5 megtette a hatását, az Apple piaci részesedését 13,8 százalékról 15 százalékra tornázta.

A két óriás eleget tett a várakozásoknak, kettejük piaci részesedése együtt eléri a 46,3 százalékot, ami majdnem 10 százalékkal több, mint az előző évben, egyre jobban elnyomva ezzel vetélytársaikat.

Őket követi a Research In Motion 7,7 millió eladott BlackBerry-vel. Az első öt között van még a ZTE 7,5 milliós, és a HTC 7,3 milliós darabszámmal.

 

Az összkép

Bár az okostelefon-piac évről-évre növekszik, a hagyományos, az egyszerűbb, a „buta” telefonokkal együttvéve piaca már a sokadik negyedéves időszak óta szinte stagnál. Bár az előző negyedév 1 százalékos emelkedéséhez képest a mostani ciklusban 2,4 százalékkal bővült a piac, még mindig nem beszélhetünk javulásról.

Nem meglepő módon a piacot még így is a Samsung vezeti 105 millió eladott telefonnal, a piaci részesedés 23 százalékával. A Nokia, bár megérezte a „buta” telefonok visszaesését, még így is 83 millió telefont tudott értékesíteni, ezzel 18,7 százalékot birtokol a piacból, mellyel még mindig második helyen tudja tartani magát. A harmadik helyen az Apple áll okostelefonjaival (26,9 millió darab, 6,1 százalékos részesedés). Őt követi az LG és a ZTE, a tavalyi évhez képest drámai visszaeséssel. Velük szemben az „egyéb” kategória részesedése tovább nőtt, 201 millió telefon kerül értékesítésre olyan gyártóktól, melyek a piaci részesedés kevesebb, mint 3 százalékát birtokolják.


További források:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése