2012. november 9., péntek

Autók nélküli város?

Mai világunkban már elképzelhetetlennek tűnik egy olyan város, de talán még egy olyan utca is, ahol nem találkozunk autóval. Mégis most Kínában egy olyan várost készülnek felépíteni, melyben az lakóknak nem lesz szükségük autókra. Ezzel a világ egyik legizgalmasabb környezetvédelmi projektje indul.
 
A kormány ország délnyugati részén Csengdu közelében jelölt ki egy 7,2 millió négyzetméteres területet, ahol a tervek szerint a hatalmas metropoliszt majd felépítik. A 80 ezer lakót befogadó város különlegessége abban rejlik, hogy a városban nem lesz szükség autókra.
 
A városból ugyan nem lesznek kitiltva az autók, de igyekeznek úgy kialakítani az infrasruktúrát, hogy az emberek ne érezzék azok hiányát. A tömegközlekedést elektromos meghajtású kisbuszok látják el, emellet az utcákon bőven lesz hely a gyalogos és a kerékpáros közlekedésnek is.

A tervek szerint a város energiaellátását megújuló energiaforrások fedezik majd, főként szélerőművek (az ottani viszonyok miatt a napenergiát nem tudják hasznosítani). A szemét feldolgozását és újrahasznosítását is a legmodernebb módszerekkel fogják végezni, és ezek az üzemek is erőműveként dolgoznak majd.
Előzetes számítások szerint, egy másik, azonos méretű várossal összehasonlítva az energiafogyasztás 48 százalékkal, a vízfogyasztás 58 százalékkal, a szeméttermelés pedig 89 százalékkal lesz majd alacsonyabb.

A városba rengeteg zöld területet, parkot terveznek, a cél, hogy bármelyik lakóépülettől maximum két perces sétával elérjünk egy parkba.



Kína által teljes mértékben támogatott Adrian Smith + Gordon Gill Architecture, chicagói építész iroda tervei alapján készül a mintaváros.

 Az, hogy a város mikorra készül el, kik költözhetnek majd oda, még nem lehet tudni.

 
Eredeti cikk
Források:
http://borsonline.hu/20121104_automentes_varost_epitenek_kinaban
http://www.debmedia.hu/furcsasagok/2012/11/04/automentes_varost_terveznek_kinaban
http://www.alternativenergia.hu/automentes-varos-epul-kinaban/54228

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése